GY.I.K

Gyakran Ismételt Kérdések

A fog elszíneződését a sötét élelmiszerek (pl. sötét bogyós gyümölcsök) és italok (pl. tea, kóla) vagy a cigarettában lévő vegyi anyagok okozzák, melyek elősegítik a lepedék-és fogkőképződést a fog felszínén, vagy behatolnak a fogzománcba. Ezen felül az életkor előrehaladtával a fogzománc elvékonyodik, felfedve az alatta lévő sárga dentint.

Ha a fog kiesik a fogágyból, a legfontosabb, amit tehetünk, hogy a kiesett fogat nedves közegbe helyezzük, és erre legalkalmasabb a saját nyálunk. A fogat a szájüregbe kell tenni a nyelvünk alá, és minél hamarabb egy fogászatra sietni.

Ha letört egy darab a fogból, a törött darab nagyságától függően azt pótolni kell, amit sokszor egy egyszerű töméssel könnyen javíthatunk. Azonban az is előfordulhat, hogy a törés komolyabb, így akár elérheti a fog idegszövetét is, amikor már csak gyökérkezeléssel menthető meg.

Kéthavonta ajánlott új fogkefét beszerezni, 12 hét után ugyanis 30 százalékkal csökken a sörték tisztító hatása. Betegség (megfázás, herpesz) után érdemes új fogkefét venni, így elkerülhetjük az újrafertőződést.

Nem egészen igaz. Mindenki a saját fogainak épségéért felelős. Ami örökletes, az a szuvasodás elleni védekezőképesség. Inkább attól függ, hogy mennyire segít a génjeinek: még a legjobb örökletes tulajdonságok is tehetetlenek, a rossz fogápolási szokásokkal szemben.

Mellőzük a színező hatású anyagok fogyasztását, úgymint kávé, tea, vörösbor, cigaretta, színes üdítők.

Gondos izolálás után – mely az íny védelme érdekében elengedhetetlen – a fogorvos fogfehérítő géllel vonja be a fogakat, majd a felvitt anyagot fény segítségével aktiválja. A fogorvosi rendelő és az otthoni fehérítő módszerek közötti átmenet, mikor a fogorvos lenyomatot vesz a páciens fogairól, majd fogtechnikus segítségével egy vékony fóliasín készül, ami megfelelően illeszkedik a fogsorra. Ebbe a sínbe helyezhető a fehérítő gél, amit legcélszerűbb éjszakára felhelyezni. A leghatékonyabb fehérítési módszer a két kezelés kombinálása.

Az implantáció magyarul beültetést jelent, az elvesztett fogak pótlásának egyik módja. A hagyományos hídnál két vagy több pillér kell, ami áthidalja a foghiányt. Ekkor a szomszédos fogakat lecsiszoljuk. Az implantációnál nincs szükség ilyesmire, hiszen a korona megtartásához, előbb beültetnek egy implantátumot, vagyis egy csavar formájú, titánból készült műgyökeret.

A gyökérkezelés helyi érzéstelenítéssel történik. A fogorvos először egy járatot fúr a fogba, hogy elérje a foggyökér-csatornát, amiből eltávolítja az idegeket. Ezután kitisztítja a gyökércsatornát, és egy gyökértöméssel tartósan lezárja azt. Majd egy következő kezelés során a koronai rész is helyreállításra kerül. Minden esetben több lépéses folyamat. Az eredményes kezeléshez elengedhetetlen , hogy minden lépés megtörténjen.

A gyökérkezelés célja, mindig az olyan fogak megmentése, melynek pulpája már elhalt. A fog belsejének, azaz a pulpának az elhalását, többnyire pulpitisz vagy egy mélyen lévő szuvasodás, ritkább esetben valamilyen sérülés (erős ütés) okozza. Erős lüktető, éjszaka sem múló fájdalommal jár a legtöbb esetben.

Legvalószínűbb, hogy fogszuvasodás okozza a panaszokat, de az is előfordulhat, hogy a fogíny lehúzódása miatt szabaddá vált fognyak érzékeny. Ha a fájdalmat fogszuvasodás okozza, akkor a fog a kopogtatásra is érzékeny és a fájdalom folyamatosan is fennállhat, lüktető jellegű is lehet. Minél mélyebbre hatol a szuvasodás, annál hevesebb fájdalmat okoz, és annál sürgősebb, hogy felkeressen egy fogorvost, mivel idővel egyre kisebb a fog megmentésének esélye.

A foghúzás napján a szomszédos fogak tisztítása elengedhetetlen a fertőzés elkerülése végett. Másnap a seb környékének tisztításához használjon lehetőleg új, puha sörtéjű kefét.

Táplálkozás szempontjából oda kell figyelni arra, hogy a tejtermékek növelhetik a bakteriális fertőzés esélyét, ezért nem javasolt a fogyasztásuk. Rágáskor az ellenkező oldalon érdemes enni .Foghúzást követően nem szabad hajolgatni,öblögetni,a sebhelyet szívogatni. Kerülendő a nehéz fizikai munka.

A fogkő eltávolítása szakember feladata, aki egy ultrahanggal működő, úgynevezett depurátort használ erre a célra. A kezelés általában fájdalommentes, esetleg egy kis bizsergést lehet érezni a fogak mentén. A fogkő-eltávolítás után, a fogak felszínének polírozása történik, hogy az így létrehozott simább fogfelszínen a fogkő nehezebben tudjon kialakulni.

A fogkő nem csak esztétikailag zavaró, hanem súlyos fogágybetegségek elindítója is lehet. Az íny begyulladását okozza, mely így elveszti egészséges, rózsaszínű színét, vörössé válik, megduzzad, és étkezés során, fogmosáskor, később spontán is vérezni kezd. Az ínygyulladást rendszerint kellemetlen szájszag is kíséri. Ha a fogkő nem kerül időben eltávolításra, és folyamatosan fenntartja a fogíny gyulladását, akkor az íny idővel visszahúzódik, elvékonyodik, elsorvad. A gyulladás a foggyökerek mentén, fokozatosan ráterjed a fogat tartó csontra és a fogak meglazulnak, mozogni kezdenek, kopogtatásra, hidegre, melegre érzékenyekké válnak. Súlyos esetben el is veszíthetjük őket.

A fogkő (latin neve calculus) az elmeszesedett lepedék.

Étkezések során a fogak felszínén lepedék (plakk) képződik, ami az ételek, italok és a nyál találkozásából alakul ki. Fogkefével még eleinte még el lehet távolítani, de ha ez nem történik meg, a plakkból a nyálban oldódott szervetlen anyagok (kalcium,foszfát) hatására fogkő keletkezik, ezt már fogkefével nem lehet eltávolítani.

Ha vérzik is mosni kell! Ha utat enged a lepedék képződésének, azzal csak súlyosbítja a káros folyamatot, mivel még több baktérium telepedhet meg a fognyak körül. Finoman, de alaposan mosson fogat rendszeresen, abban az időszakban is, amikor fogínyvérzést tapasztal.

A fogínyvérzést minden esetben a fogínygyulladás okozza,  melynek oka általában a fogkő. Otthoni eltávolítására nincsen lehetőség. Mindenképpen forduljon szakemberhez.

Teljesen egyén és dózisfüggő. Átlagban 1 – 3 órán át tart a hatása.

Csontszilánk, ami húzáskor bent maradt. Nem kell izgulni, egy idő után a szervezet kidobja magából. Ha zavaróvá válik, eltávolítható.

Vannak esetek amikor a tömés elég mély, viszont gyökérkezelésre még nem kerül sor. Ekkora az orvos egy speciális gyógyhatású tömőanyaggal tömi be a fogat, ami időnként érzékeny lehet. Ennek ideje akár fél évig is tarthat. Ha ez idő után sem szűnnek meg panaszai, érdemes konzultálni kezelőorvosával.

Mindenképp személyes konzultáció szükséges ahhoz , hogy a pontos problémát feltárjuk. Első alkalommal megtörténik a lenyomatvétel a fogak helyzetéről,fotók és röntgenek. Ezt követően pár héten belül elkészül a kezelési terv , amit páciensünkkel átbeszélünk. A következő ülésben történik meg a választott fogszabályozó készülék ragasztása. Esettől függően a kivehető készülék átadása. A rögzített fogszabályozó készülékkel a kontroll időpontja 4-6 hét közé esik, míg a kivehető készülékeknél havonta találkozunk a páciensekkel.

Természetesen igen. Egy panoráma röntgen felvétel alapján könnyen felfedezhető, tünetmentes, gyulladt, akár betört foggyökér, amit egyből gócként kezelünk.

Cím:

2890 Tata, Nagykert u. 38.

Nyitvatartás:

H-CS: 10:00-18:00
P: 8:00 - 16:00
Sz-V: ZÁRVA!

Kapcsolat

Tel.:+36702553816
E-mail: csehdental@gmail.com
Üzenjen nekünk!
close slider